1956.j\u00falius 14-\u00e9n \u00e9rkeztem oda, amikor azon afenns\u00edkon,
\namelyet Ch\u00e2teau de France-nak h\u00edvnak, a
\nnap csak \u00fagy ontotta mag\u00e1b\u00f3l a perzsel\u0151 meleget, \u00e9s
\negyetlen l\u00e9lek sem j\u00e1rt a n\u00e9ptelen utc\u00e1kon. Ebben az
\n\u00fcress\u00e9gben \u00fagy gondoltam: valaha r\u00e9gen a forr\u00e1sok
\n\u00e9s \u00fatkeresztez\u00f5d\u00e9sek mellett, egy harangl\u00e1b, egy
\nm\u0171hely k\u00f6r\u00fcl gy\u0171ltek \u00f6ssze az emberek. Itt a nyomor
\nk\u00f6ti \u00f6ssze \u00f5ket. Mintha hirtelen megvil\u00e1gosodtam
\nvolna. Tudtam, hogy itt nem egyszer\u0171en holmi
\negy\u00e9ni neh\u00e9zs\u00e9gekr\u00f5l, vagy ahogy akkoriban mondt\u00e1k,
\n\u201ea relat\u00edv szeg\u00e9nys\u00e9g\u201d ban\u00e1lis \u00e1llapot\u00e1r\u00f3l van
\nsz\u00f3. Egyfajta kollekt\u00edv szeg\u00e9nys\u00e9ggel van dolgunk.<\/p>\n
Egyszerre meg\u00e9reztem, hogy ez itt el\u0151ttem az \u00e9n
\nn\u00e9pem. Ezt nem lehet megmagyar\u00e1zni, egyszer\u0171e
\n\u00edgy t\u00f6rt\u00e9nt.<\/p>\n
Ett\u0151l kezdve \u00faj fordulatot vett az \u00e9letem. Mert
\nazon a napon megfogadtam magamban, hogy ha
\nmaradok, mindent megteszek az\u00e9rt, hogy ezek a
\ncsal\u00e1dok ott hagyhass\u00e1k l\u00e1bnyomukat a Vatik\u00e1n, az
\n\u00c9lys\u00e9e-palota, az ENSZ l\u00e9pcs\u0151in\u2026 Az a szembesz\u00f6k\u00f5
\nnyomor, amely ebben a fullaszt\u00f3 h\u0151s\u00e9gben \u00e9s
\nd\u00f6bbenetes cs\u00f6ndben el\u00e9m t\u00e1rult, rabul ejtett. Az\u00f3ta
\nsem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez a n\u00e9p
\ncsak akkor fog tudni megszabadulni m\u00e9ly szeg\u00e9nys\u00e9g\u00e9b\u0151l,
\namikor ott, ahol az emberi fajnak nemcsak
\njelen\u00e9r\u00f5l, hanem j\u00f6v\u0151j\u00e9r\u00f5l, t\u00e1volabbi sors\u00e1r\u00f3l is d\u00f6ntenek,
\nv\u00e9gre val\u00f3ban n\u00e9pk\u00e9nt tekintenek majd r\u00e1.<\/p>\n
1956.j\u00falius 14-\u00e9n eld\u00f6nt\u00f6ttem sorsomat, b\u00e1r november
\n11-\u00e9ig kellett v\u00e1rnom arra, hogy v\u00e9glegesen
\nletelepedhessek Noisy-le-Grand-ban. De egy\u00e9bk\u00e9nt
\nm\u00e9g november 11-e ut\u00e1n sem mondtam le egy ideig
\nr\u00e9gi pl\u00e9b\u00e1ni\u00e1mr\u00f3l. Minden szombat-vas\u00e1rnap visszamentem.<\/p>\n
\u00c9n, aki a nyomor gyermeke voltam, \u00e9s lelkem
\nlegm\u00e9ly\u00e9n f\u00e9rfikoromban is az maradtam,
\nmegtanultam t\u0151le, hogy mindent higgyek, mindent
\nmerjek, de hogy m\u00e9gis mindig legyen valahol egy kis
\nbiztons\u00e1gi tartal\u00e9kom, egy k\u00f6rte, amely szomjamat
\nolthatja, vagy egy darab sz\u00e1raz keny\u00e9r a zsebemben.<\/p>\n
A szeg\u00e9nyek mind \u00edgy tesznek. A saj\u00e1t any\u00e1m is \u00edgy
\ntett: mindig volt f\u00e9lret\u00e9ve egy p\u00e1r cip\u0151 vagy egy kisnadr\u00e1g
\nazzal, hogy majd j\u00f3 lesz valamelyik gyereknek.<\/p>\n
\u00c9s amikor be\u00e1ll\u00edtott valaki egy \u00fajabb p\u00e1r
\nhaszn\u00e1lt cip\u0151vel \u2013 hiszen sokan hoztak nek\u00fcnk alamizsn\u00e1t
\n\u2013, any\u00e1m \u00edgy sz\u00f3lt az adom\u00e1nyoz\u00f3hoz: \u201eMilyen
\nj\u00f3, hogy j\u00f6tt, \u00e9pp erre van sz\u00fcks\u00e9g\u00fcnk.\u201d Amikor
\nmagunk maradtunk, megk\u00e9rdeztem t\u0151le: \u201eMama,
\nde h\u00e1t mi\u00e9rt mondtad ezt?\u201d Azt v\u00e1laszolta: \u201eTe nem
\n\u00e9rtheted ezt, Joseph; ha ma visszautas\u00edtod, amit
\nhoznak, akkor is m\u00e1snak adnak majd mindent, amikor
\nval\u00f3ban sz\u00fcks\u00e9ged lenne r\u00e1.\u201d T\u00f6bb h\u00f3napon \u00e1t
\nmegtartottam volt pl\u00e9b\u00e1ni\u00e1mat, mint ahogyan
\nany\u00e1m is mindig tartott egy p\u00e1r cip\u0151t, biztons\u00e1gi
\nmegfontol\u00e1sb\u00f3l.<\/p>\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"
1956.j\u00falius 14-\u00e9n \u00e9rkeztem oda, amikor azon afenns\u00edkon, amelyet Ch\u00e2teau de France-nak h\u00edvnak, a nap csak \u00fagy ontotta mag\u00e1b\u00f3l a perzsel\u0151 (…) Read more