Kedves Barátaink,
Amikor találkoztok a nyomornegyedekben élő családokkal, megpróbáljátok megérteni őket, kitalálni, hogyan reagálnak a testvéri gesztusaitokra, hogyan gondolkodnak az életről, megpróbáljátok kiismerni az életmódjukat. És amit tapasztaltok, gyakran zavarba ejt benneteket.
A magunk részéről igyekeztünk segíteni nektek ebben a megismerési folyamatban. Három nemzetközi szimpóziumot szerveztünk, tíz különböző országból érkezett szakértő részvételével. Kiadtunk egy könyvecskét, amellyel a tényeken és anekdotákon túl a lélek, az elme és a szív mélyére próbálunk hatolni. A nagy vásárok helyszínein standokat állítottunk fel, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a nyomornegyedekben élő családok helyzetére.
Sokan nem értik meg, miért fáradunk ennyit azért, hogy tájékoztassunk, hogy a családok helyzetét a nyilvánosság elé vigyük, és hogy magyarázatokat adjunk. Egyesek azt gondolják, be kellene érnünk azzal, hogy segítjük, támogatjuk és bátorítjuk a nyomornegyedekben élő családokat. Ezek az emberek joggal kiáltják oda nekünk: „Vigyázat, nagyon ügyeljetek, nehogy a nyomor intellektualizmusának csapdájába essetek, mert ez hiábavaló”…. Megköszönjük nekik a figyelmeztetést, mert ez segít, hogy a családokkal személyes, emberi kapcsolatban maradjunk, amelyet jelenlét, meghallgatás, közösségvállalás és tapintatos beavatkozás jellemez.
De hogyan lehetünk jelen, ha nem vagyunk tisztában a nyomornegyedek életmódjával, ha a családokat úgy hallgatjuk meg, hogy közben nem értjük a szavaikat, ha úgy segítünk, hogy nem tudjuk, mire van szükség? Nem áll-e fenn ilyenkor annak a veszélye, hogy öntudatlanul jóváhagyjuk és magunk is részt veszünk ennek az embertelen sorsnak a fenntartásában?
A két hozzáállás egyike sem kizárólagos : nem tagadják és nem utasítják el, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást: Szeretni azért, hogy megismerhssük, és ismerni azért, hogy szerethessssük, ez minden testvéri megközelítés alapja.