„Úgy tűnik, az emberiség mintegy vakon, süketen és némán merül el a történelemben, s így keresi kétségbeesetten az útját. Képtelen bárkitől is útbaigazítást kérni. Süket lévén, nem tudja rábízni magát a szél és a tenger hangjaira, hogy azok vezessék.
Mégis, sorsának bizonyos pillanataiban, az emberiség legmélyéről, a nyomorúság kínjaival keveredve felhangzik egy szenvedő nép kiáltása. Nyilván kenyeret követel, de legfőképpen olyan jövőt, ahol az emberek mindenekelőtt az igazságosságnak akarnak érvényt szerezni.
Ezek az emberek mozdítják elő a haladást, és terelik a történelmet a testvériség felé.”