A legszegényebbek lehetnek a valódi demokrácia motorjai

A legszegényebbek1helyzete sérti demokratikus elveinket. Nincs olyan demokrácia, amelynek létrejöttekor ne volna alapelve a kisebbségek tiszteletben tartása. A többségnek kötelessége megvédeni és támogatni a kisebbségeket abban, hogy azok kifejezhessék véleményüket. Ellenkező esetben a fennálló rend csak a hatalomnak az erősek általi erőszakos kisajátítása. Mi vagyunk felelősek azért, hogy demokráciáink minden esélyt megadjanak a kisebbségeknek, hogy éppolyan társadalmi szereplőkké váljanak, mint a többség.

Demokráciáink, melyek azt hirdetik magukról, hogy esélyegyenlőségre épülnek, valójában mélységesen egyenlőtlenek. Körülbelül két évszázada a társadalom egy része magához ragadta a gazdasági, politikai, társadalmi és vallási hatalmat. Ez a csoport a politikai rendszer változásaitól függetlenül azóta is folyamatosan őrzi a több évszázad alatt megszerzett és felhalmozott kiváltságait. (…)

A mélyebb társadalmi valóságot leginkább a legszegényebbek tárják fel előttünk: a többség mindent elvett tőlük, megtagadta tőlük a véleménynyilvánítás minden lehetőségét, és minden esélyt arra, hogy reményeik szerinti, emberhez méltó életet éljenek. Így arra kényszerültek, hogy mások, az adminisztráció, jótékonysági vagy szociális szervezetek játékszabályai szerint éljenek. A többség tárgyakká tette őket, nem pedig öntudatos alanyokká, akiknek lehetőségük volna saját véleményüket kifejezni. Arra kényszerítette őket, hogy játsszanak, hazudjanak, alakoskodjanak, mert csak ennek árán juthatnak némi anyagi segítséghez, ami legalább a túlélésükhöz elegendő.

Azonban, amikor megismerjük ezeket a családokat, mindig meglepődünk azon, micsoda emberi értékek lakoznak bennük. Az ember ugyanis nem hagyja magát eltiporni, beolvasztani, az ember ellenáll.

Mint az a férfi, akivel a Jurában találkoztam. Komoly okok miatt elvesztette az állását, és most már soha nem is fog munkát találni a régióban. Azt kell látnunk, hogy a társadalom – és ez a társadalom mi vagyunk – nem támogatja tagjait, és nem teszi lehetővé számukra, hogy megéljenek, így hát a család teljesen magára marad, és négy gyermekét csak rablással, koldulással tudja eltartani.

Holott ez a férfi munkásember. 12 éve ismerem. Hol munkát talált, hol meg elvesztette, de sosem nyugodott, amíg nem talált egy következőt. A minap, amikor beléptem az otthonába, ott állt a konyhaasztalnak támaszkodva. Elém jött, méltósággal fogadott, és mesélt a kudarcairól, az álmairól, és arról a mély vágyáról, hogy újra dolgozhasson.

Ilyen a mélyszegénységben élők világa: olyan munkások ők, akiket az idők folyamán arra kényszerítettek, hogy csak alkalmi munkákat végezzenek. Mivel állapotukat alacsonyabb rendűnek ítélték, alacsonyabb szintű oktatást kaptak, és így áll most előttem ennek a népnek az örököse 35 évesen, szakma nélkül, és az asztal mögül teljes lényével azt kiáltja felém: találjon nekem munkát!

  1. Az eredeti szövegben Joseph atya a « sous-prolétarienne » szót használja, amely sokatmondó volt abban az időben a nyugati világ kontextusában, ma viszont kevéssé volna érthető.
0 comments Leave a comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.