A Mozgalom a hitből fakadó cselekvésből született. Alapítói hisznek abban, hogy magában a létében rejlik az ember értékének, ennélfogva méltóságának és becsületének lényege; életmódjától, gondolkodásmódjától, korlátaitól és hibáitól függetlenül, minden körülmények között joga van az élethez és lénye sérthetetlen. Jelentőségét maga a léte adja meg, és minden ebből következik. Tapasztalataik alapján a Mozgalom alapítói arra a meggyőződésre jutottak, hogy – bár a látszat néha ennek ellentmondani látszik – az ember sosem adja fel azt, ami őt valójában emberivé teszi, és hogy lénye mélyén az igazságosságra, az igazságra és a szeretetre törekszik; végül pedig úgy vélik, hogy bármilyen rosszul bánjanak is vele, bármennyire elutasítsák is, az ember sosem adja fel, hogy az emberi közösség része legyen, és hogy az elismerje őt. (…)
És mégis, bár minden ember önmagában hordozza a maga elidegeníthetetlen értékét, szüksége van az őt körülvevő csoportra, hogy kiteljesedjen. Jövője és jelene egyaránt megköveteli, hogy közösségében megtalálja azokat az erőforrásokat és lehetőségeket, amelyek segítségével embervoltát teljes mértékben kibontakoztathatja.
Ez megmagyarázza, miért nem tekintheti a Mozgalom a szegényeket elszigetelt egyéneknek, akik arra lennének ítélve, hogy egyedül járják felemelkedésük útját. A Mozgalom politikája mindig arra fog irányulni, hogy közösségük elismerje őket. Másrészt a közösségnek el kell várnia tőlük, hogy ők pedig szolidárisak legyenek a közösség minden egyes tagjával, és aktívan előmozdítsák annak terveit és fejlődését.
Hiszen csak azáltal, hogy közösségük előmozdítójává válnak, fogja őket a közösség a társadalmi, politikai, szakszervezeti és vallási felemelkedés útján vezetni. A közösség révén fognak hozzájutni azokhoz az erőforrásokhoz, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy mindazt, ami embervoltukban rejlik, teljes mértékben kibontakoztassák.