Az, hogy a szegényeket munkára fogják, mindegy milyenre, csak valami hasznukat lehessen venni, mindig is az olyan társadalmak törekvése volt, ahol az embernél fontosabbnak számított az érdek és a hatékonyság.
Ez a koncepció, mely szerint az embernek mindenáron dolgoznia kell, korszakokon át szentesítette az embernek ember általi rabszolgasorba taszítását, elidegenítését és kizsákmányolását.
Ez szolgáltatott alapot ahhoz, hogy a kenyér a munkától függjön, és hogy az emberi verejtéket és fáradságot egy olyan társadalom felépítésére használják fel, amelyben nem az ember a cél.
A munkával rendelkező, dolgozó embernek ez a felfogása rombolta le fokozatosan modern társadalmaink erkölcsi és szellemi struktúráját. (…)
“A munka által válunk szabaddá”, jelszavát a liberális társadalmak tűzték zászlajukra. A totalitárius rezsimek így válaszoltak erre: “Csak a munka ment meg benneteket”. Így az emberek és méltóságuk elismerése és tiszteletben tartása nem igazán volt hatással a jelenlegi helyzet kialakulására.
Hogy a mélyszegénységben élő dolgozzon, igen, hogy hasznos legyen, igen, de hogy hozzájárulna a fejlődéshez, azt azért mégsem. Hiszen ehhez elismertnek, azaz olyan munkavállalónak kellett volna lennie, aki a tanult szakmájából fakadó szilárd identitással, az elismert szakma és a hozzá kapcsolódó szaktudás által biztosított szabadsággal rendelkezik; akire hallgatnak, de nem azért, mert dolgozik, hanem mert a munkája értékessé teszi.
Nem olyasvalakinek kellett volna lennie, aki felcserélhető, aki csak beugrik valaki helyett, akit önkényesen és a gazdasági helyzet szeszélye szerint használnak; hanem olyasvalakinek, akinek a szakmájából fakadóan a saját gyerekei előtt is tekintélye van, akit elfogadnak a saját környezetében, aki ugyanúgy, ugyanolyan jogon küzdhet a szakszervezetekben, mint a többi munkás, és akit ez utóbbiak megvédenek.
Az embereket nem a munka teszi szabaddá, hanem az általa biztosított méltóság. A mélyszegénység világát azért utasítják el, mert ez a munkásosztály szakma, foglalkozás nélküli része. El kell köteleznünk magunkat abban a harcban, melynek célja, hogy minden embernek legyen szakmája, és hogy minden fiatal az életkorának megfelelő képzésben részesülhessen.
Nincs más út a mélyszegénység létállapotának felszámolására.