Az igazságtétel lehetetlensége

Minden ügyintézés bonyolultabb azok számára, akik folyamatosan változó helyzetben vannak, akik valamely rosszul ellátott peremvárosrészben élnek, akikről tudomást sem vesz a világ, hacsak nem akkor, amikor útban vannak neki. Ahhoz, hogy az ember érvényesíthesse az őt megillető jogokat, jártasnak kell lennie bennük, tudnia kell védekezni vagy megtalálni azokat, akik megvédhetik, tudnia kell, hogyan fejezze ki magát. Ahhoz, hogy az ember érvényesíteni tudja a jogait, ismernie kell önmagát is, és képesnek kell lennie arra, hogy felelősséget vállaljon a maga és családja jövőjéért. Fel kell ismernie, hogy joga van az emberi közösségben elfoglalt teljes jogú helyéhez. Láttuk, hogy mindez lehetetlen a Negyedik Világ számára, amely függőségben, kiszolgáltatottságban és megalázottságban él, mert mindez arra készteti, hogy lemondjon azokról a jogokról, amelyeket érvényesíthetne, ha még egy kicsit jobban megalázkodna.

Példaként említhetem azt a családapát, akinek meghalt a felesége, és aki minden nehézség ellenére egyedül is azért küzdött, hogy felnevelje a gyermekét. El nem ismert munkavállaló volt, mert mások által megvetett munkákat végzett, gyakran titokban, mindig nagyon rövid ideig, és nem kapott családi pótlékot, mert nem regisztráltatta magát munkanélküliként. A szociális munkás mégis felkereste, és megpróbálta rendezni a helyzetét. Ő azonban azt mondta: « Nincs szükségem senki segítségére, egyedül is boldogulok, nem akarok hálálkodni senkinek! »

Mi magunk sem értettük, miért nem hajlandó megtenni a jogai megszerzéséhez szükséges lépéseket. Pedig sejthettük volna, milyen megalázó számára ez a szociális munkástól, a munkaügyi hivataltól való függés. El kellett volna ismernünk és csodálnunk ezt az utolsó erőfeszítést a méltóságért, a szabad emberhez való jog elismeréséért. « Inkább az éhség, mint a szégyen »…

Mindazokon a területeken, ahol a Negyedik Világ embere nem rendelkezik teljes mértékben a minden ember számára általánosan elismert jogokkal, ez a megfosztottság olyan megalázó helyzetet eredményez, amely megerősíti kirekesztettségét, ami még inkább nyomorba és tudatlanságba taszítja. A jogfosztottság az embert egy olyan világba helyezi, ahol semmi felett sincs hatalma, ahol senkivel sem találkozhat, és senkire sem támaszkodhat. Ez állandó bizonytalansághoz és félelemhez vezet.

Ez a félelem egyesben erőszakot, másokban bezártságot és elhagyatottságot szül. Mint ahogy azzal a családdal is történt, amelytől a szerencsétlenségek hosszú láncolatának végén a három utolsó gyermek kivételével minden gyermekét elvették a szociális szolgálatok. Azóta elbarikádozták az udvarukat. Azóta, ha bárki keresi őket, a feleség a kapu mögül válaszol, de nem nyit ajtót. Amikor el kell mennie, bezárja a gyerekeket, még a legidősebbet is, aki 8 éves és ideiglenesen visszatérhetett az otthonába, de nem jár iskolába. A család elzárkózik a világtól, és teljessé teszi a kirekesztettséget, amelynek mindig is ki volt téve. Ez a hozzáállás egy nap rendőrségi razziához, az ajtók lebontásához, a megmaradt gyerekek erőszakos behatolásához vezetett, hogy elvigyék a megmaradt gyerekeket, és őket is állami gondozásba helyezzék.

Mások, mint mondtuk, erőszakkal, megint mások italozással reagálnak. És az értetlenség és az elutasítás szakadékai csak szélesednek, a környező világ pedig félni kezd, és válaszul még jobban félrelöki azokat, akiket már korábban is elutasított. Így jön létre a törvényen kívüliség és kirekesztés ördögi köre.

0 comments Leave a comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.