Közelség és távolságtartás

A nyomorral szemben egyszerre van szükség közelségre és távolságtartásra. Közelségre, hiszen a nyomorban élők a mi közös nevezőink, akik egybefognak bennünket, akik igazolják létjogosultságunkat. És távolságtartásra abban az értelemben, hogy állandó személyiségfejlődésre kell késztetniük bennünket. A Mozgalom legnagyobb szerencséjére lényegét egyszerre jelentik a szenvedő egyes emberek, és egy úton levő nép, amely bennünket is előrehaladásra kötelez.

Személy voltuk megakadályozza, hogy a nép küzdelmünk tárgyává, vagyis ürüggyé, alibivé válhassék számunkra. Ezzel arra köteleznek bennünket, hogy az ő ritmusukat vegyük fel, hogy átvegyük, magunkévá tegyük szívverésüket, reménységüket és gondolkodásmódjukat. Nép voltuk pedig arra kötelez minket, hogy önmagunk maradjunk, férfiak és nők, akikhez így szólhatnak: „Csinálhatnak, amit akarnak, akkor sem fogják soha megérteni, hiszen nem élték át azt, amiben mi élünk.” Ha nem mondhatnák ezt nekünk, nem lennénk arra kötelezve, hogy nekik adjuk a szót.

0 comments Leave a comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.