– (…) Reform vagy forradalom – melyiket választja ?
Valóban ez volna a kérdés? A szegények már oly sok reformot és forradalmat láttak, amelyek semmit sem hoztak számukra. Egyik sem tesz mást, mint újraosztja a kártyát azok között, akik már eddig is ott ültek az asztal körül. Ahhoz, hogy új játékosokat lehessen behozni, nem elég újraosztani a lapokat; meg kell változtatni a játékszabályokat. A Mozgalomnak gyakran szemére vetik, hogy nem száll be a játékba. Hogy nem megy bele az eddigi partnerek játszmájába. Pontosan ez a helyzet: új játékost vezet az asztalhoz. Márpedig ettől egyformán ódzkodik az összes résztvevő.
Hogyan válasszuk meg táborunkat a reformisták és forradalmárok vitájában? A mi dolgunk az, hogy mindkettőtől azt kérdezzük: hol vannak a legszegényebbek? E téren a Mozgalom olyan, mint az éjszakában virrasztó őrszem. Amikor mindenkit szembesít a legszegényebbek kérdésével, ezzel leszögezi, hogy mindenkinek hozzá kell járulnia az új szabályok kialakításához. Van két elv, amely ma nem érvényesül. Egyrészt elhinni, hogy rendszereink és ideológiáink törékenyek, másrészt elfogadni, hogy folyamatos vizsgálat tárgyává kell tennünk a kirekesztetteket érintő valamennyi vállalkozásunk érvényességét. Ezek nem újkeletű értékek társadalmainkban, ám valamiképpen háttérbe szorultak. Sőt az sem új, hogy kimondjuk: minden honfitársunknak, minden pártnak és szakszervezetnek, minden intézménynek és egyháznak részt kell vállalnia abban, hogy felkutassa a legszegényebbeket, és aztán bevezesse őket a maga életterébe. De a kirekesztettekkel vállalt egységre törekvés sem tartozik mai világunk játékszabályai közé. (…)
Nem arról van szó, hogy a változtatás valamelyik eleme fontosabb lenne és nagyobb erőfeszítést követelne, mint a másik. Leginkább az kelt félelmet, hogy esetleg többé már nem lehet problémákká darabolni az embereket. A változás, amit szeretnénk elérni, abban áll, hogy végre az őket megillető kiemelt fontosságot tulajdonítsuk a szegények méltóságának, hogy az ő gondolkodásmódjuk szolgáljon kiindulási pontul az általunk folytatott politikához, és az ő reményeik minden megmozdulásunkhoz. A gondolkodásmódnak és az emberről alkotott véleménynek e forradalmától, egy olyan társadalomtól, amely teljes egészében azonosul a legszegényebbek kéréseivel, mindenki ódzkodik. Ha minden pillanatban, minden kanyarban abba a kérdésbe botlunk: „Mit tettetek velem?”, ez teljes anyagi és intellektuális biztonságunkat összezúzza. Valami más természetű biztonságra kellene építenünk az életünket: ez pedig a prioritások megfordítása. Erről szól a Mozgalom.