Újra és újra elbűvöli a családokat és jómagamat is, hogy Krisztusra úgy találunk rá, mint aki szüntelenül részt vesz a szegények életében. Az a gondolat, hogy a szegények vegyenek részt a mi projektjeinkben, korunk találmánya. Azt hiszem, ez annak a szándéknak a félresiklásából adódik, amely megkísérli közelebb hozni a gazdagokat és a szegényeket. Kinek kellene inspirálódnia kitől? Ki rendelkezik azzal az élettapasztalattal és kulcsfontosságú gondolkodásmóddal, amely a világ, intézményeink, vallásunk és hitünk megújításához szükséges?
Jézus nem “részt vesz”, ő teljes közösségben van a szegényekkel, és azok a beszélgetések, amelyekben nagy örömünkre részt vehetünk, minden alkalommal csodálatos, meghökkentő fény forrásaivá válnak. Meglep ez a fény, pontosan azért, mert rávilágít, hogy a legszegényebbek szerepe nem korlátozódhat arra, hogy egy rajtuk kívül kialakított gondolatmenetben vegyenek részt. Ők maguk egy gondolkodásmód létrehozói, és ez a gondolkodásmód mélyszegénységük tapasztalatából fakad. Ez szükségszerűen meglepi a jómódúakat. Ugyanakkor számomra teljes összhangban van az evangélium logikájával.