(…) Rendkívül nehéz feladatra vállalkoztunk: arra, hogy a tudást, az emberlét legjavát hozzáférhetővé tegyük az utcán mélyszegénységben élő gyerekek számára. Azt, ami a legfontosabb, a leglényegesebb: nevezetesen, amit az embereknek sikerült felépíteniük, elképzelniük, kitalálniuk, a létezésük, a tapasztalataik szintjén, és amit így megörökítettek a könyvekben (…) Ha nem tennénk mást, csak ennyit, máris rengeteget tettünk volna a mélyszegénységben élők jövőjéért.
Az nem szabadság, ami vitákban és demonstrációkban mérhető. Az nevezhető szabadságnak, ha hosszan és mélyen elgondolkozunk arról, amit az emberiség az idők során megismert, amit az emberek elképzeltek és kitaláltak, ami a legjobb, és amit továbbadtak az utánuk következő nemzedékeknek. Mi, akik mélyszegénységben élünk, egy olyan nemzedék vagyunk, amely nem kapta meg az esélyt, hogy átvegye ezt az örökséget – ezért vagyunk védtelenek, ezért vagyunk megfosztva attól, hogy irányíthassuk az életünket, ezért vagyunk erőtlenek és szótlanok.
(…) Nem hiszek az emberek felszabadításában, ha ez úgy történik, hogy közben az emberek nem veszik birtokba az emberlét legjavát. Ez pedig, akár tetszik nekünk, akár nem, abban áll, hogy tovább örökítik, amit az emberek maguk után hagytak könyvekben, szövegekben, szobrokban és minden olyan ránk maradt emlékben, amely évszázadokon át kifejezte és ma is kifejezi azt a mérhetetlen gazdagságot, amit az emberek jelentenek, és azt a mérhetetlen értéket, amit jelentenek és hordoznak.
(…) Az igazi harcunk ez, ezt kell megvívnunk. Valaki felhívta a figyelmünket arra a tényre, hogy ha összehasonlítjuk, egy szocialista és egy kapitalista berendezkedésű országban nagyjából ugyanannyi munkás jár egyetemre. Ez annak a jele, amit mindig mondok: hogy a világ, bármilyen legyen is, ugyanannak a társadalmi osztálynak a kezében van, és hogy azok, akik egy rendszer élén állnak, bármilyen rendszerről legyen is szó, ugyanabból a világból származnak, ugyanazok az egyetemek képezik őket, és a képzésük ugyanazokon az alapokon áll.
A harc, amelyet meg kell vívnunk, a mi saját harcunk, és nem támaszkodhatunk másokra. Magunkra támaszkodhatunk, amennyiben mi uraljuk az intelligenciánkat, az érvelésünket, a projektjeinket és az életünket. Mi vagyunk életünk egyedüli alakítói, és nem várhatjuk, hogy valami csoda folytán egyszer csak az égből az ölünkbe pottyan egy olyan rendszer, amely majd hirtelen mindent megváltoztat. Sajnos még soha nem történt ilyesmi. Ha nem harcolunk a saját szabadságunkért, a szabadság sosem lesz a miénk. Ha nem harcolunk a megszerzéséhez szükséges eszközökért, nem is fogjuk soha megszerezni őket.
Ma este ezt a leckét kaptuk itt, és el kell rajta elmélkednünk: akkor kezdjük felszabadítani magunkat és a körülöttünk élőket, különösképpen a gyermekeinket, amikor igyekszünk a segítségükre lenni abban, hogy a könyveken keresztül felfedezhessék a világ mérhetetlen gazdagságát.